Mit tehetsz, ha a gyermeked túl sokat hiányzik a suliból?

Sokat változott a világ egy generáció óta. Míg emlékszem gyerekkoromban azért maradhattunk otthon az egyik évben a suliból, mert annyi hó esett, hogy csak 2, nagyon közel lakó tanár tudott bemenni a suliba ügyeletet tartani azoknak a gyerekeknek, akik valahogy mégis eljutottak a suliba.

 

Addig a mai Magyarországon ilyen már nem igazán képzelhető el. Mégis vannak olyan helyzetek, amikor a gyermek hosszabb-rövidebb időre kimarad az intézményi oktatásból.

 

Ilyen lehet, amikor valamilyen élsport miatt, szülők külföldi kiküldetése kapcsán, vagy valamilyen egyéb okból huzamosabb ideig, úgymond magántanulói státuszban tanul a gyermek.

 

Valamint korunk sajátosságából adódóan előfordulhat, hogy saját egészségi állapota kapcsán, vagy a közösség védelme érdekében, akár teljesen egészségesen is, de karanténba kerül a gyermek.

 

Amikor ismert okból hosszabb időre szükséges a taníttatását a szülőknek, és a gyermeknek megoldani, akkor valamelyest könnyebb előre felkészülni a hatékony felzárkóztató/felkészítő módszer megtalálására, ami a gyermeknek is fekszik.

Az első, pandémia kapcsán bejelentett online oktatás viszont a tapasztalatok alapján felkészületlenül érte mind a pedagógusokat, mind a családokat. Ugyanis azon kívűl, hogy gyakorlatilag egyik pillanatról kellett átállni erre a rendszerre, sok esetben még a szülőknek is otthonról kellett dolgozni, ami újszerű feszültségek forrásává válhatott.

Mindemellett szülőként újra elő kellett venni azt a tudást, amit éppen tanul a gyermek, és akár jól képzett a szülő a témában, akár nem, szükség lehetett rá, hogy átsegítse a gyermeket a felmerülő nehézségeken.

Az azóta kialakult rendszer azért már jobban szervezett, ugyanakkor közös egészségügyi megfontolásból továbbra is előfordulhat, hogy olyan esetekben is otthon marad a gyermek, amikor esetleg ő nem fertőzött.

Természetesen függetlenül attól, hogy mi a megszokott intézményi oktatástól eltérő tanulás oka több megoldás közül választhatunk annak érdekében, hogy a gyermek tanulása, fejlődése ne maradjon vissza az osztálytársai fejlődéséhez képest, és kényelmesen vissza tudjon csatlakozni társai közé akkor, amikor az élethelyzet újra lehetővé teszi azt.

Milyen megoldások lehetnek?

Egyik megoldás, ha évhalasztást kér a család a gyermek számára. Ezt csak abban az esetben érdemes választani, ha a gyermek valamilyen teljes figyelmet, erőbedobást igénylő elfoglaltságot végez a tanulás mellett. Pl. Élsport, hosszabb művészeti elfoglaltság (pl.:színházi darab), stb.

Másik megoldás egy igazán jó képességű, elkötelezett gyermek esetében, ha ő teljesen egyedül készül fel az iskolai könyvei alapján.

Harmadik opció, hogy a szülő segít a gyermeknek. Ebben az esetben előfordulhat, hogy a szülőnek is újra át kell néznie az anyagot, hogy tudjon segíteni a gyermeknek, valamint egy nagyon szoros időbeosztásra is szükség van.

Negyedik megoldás lehet, ha a család magántanárt fogad, ami anyagilag elég megterhelő lehet a család számára. Ritka eset az, amikor csak egy tantárgyból kell felkészíteni a gyermeket, vagy a magántanár több tantárgyat is tud egyszerre tanítani. Vagyis az is előfordulhat, hogy több tanárra is szükséges lehet.

Ötödik megoldás, ha találunk egy jól felépített, tematikus, online oktató programot, amit a gyermek egyedül is tud használni, vagy akár a szülővel együtt, “játékosan” készül fel a gyermek a kimaradt tananyagból.

Ez a költséghatékony megoldás optimális esetben lefedheti a teljes oktatási palettát a család gyermekei számára, és a nagyobb gyereknek megvásárolt példány segíthet a kisebb gyermeknek is.

Ilyen megoldás lehet például a Tantaki által nyújtott tanulást segítő anyagok, melyek 1-12. osztályos tanulók számára kínál megoldásokat már 8 tantárgyból. 🙂

Persze az a legjobb, ha a gyerek nem hiányzik túl sokat a suliból, hiszen a szocializáció nagyon fontos a számára. 🙂

Cikk megosztása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .