Az egészséges gyerek örökmozgó gyerek

Igen, tudjuk... a könyökünkön jön ki, hogy korunk tipikus társadalmi kórképe az elhízás. Tudjuk azt is, hogy a chips és a cukros üdítő egészségtelen, és természetesen minden felvilágosult szülő pontosan tisztában van vele, hogy a számítógépezés káros - túlságosan sokféle szempontból is. Ezek nagyjából az átlagolt problémák, melyek egy átlagos gyermek esetében átlagon felüli bosszúságot okoznak a szülőnél.

Iskolaidőben ugye nincs sok gondunk mindezzel: tudjuk, hogy a gyerek iskolapadban ül, ami rossz; tudjuk, hogy szünetben szaladgál, ami jó; és minden nap van tesi, ami még jobb. Nyáron azonban nekünk, szülőknek kell "beosztani" a gyermekünk idejét, külön gondot fordítva a megfelelő mozgásra, és lehetőség szerint a változatos táplálkozásra.

 

 

Kezdeném mindjárt azzal, hogy felesleges eltiltani a gyereket a számítógép elől, pusztán azért mert az egészségtelen. A tiltásból ellenállás, abból pedig lázadás fakad, és gyermekünkből könnyen céltábla válik. Kortársai, barátai cikizése még az erőszak nyíltabb formái nélkül is hamar kikezdi az idegeit. És az sem várat magára sokat, hogy a hercehurca a mi idegeinket is kikezdje. Okosabb megoldás kell ennél, mert ha nem is maga a számítógépezés, de az ülés nagyon is káros - jobban, mint azt elsőre gondolnánk. Ezernyi kutatás támasztja alá, hogy a sok ülés káros a gerincre a szívre, az érrendszerre, a keringésre, az anyagcserére, az agyi mechanizmusokra, az izmokra, az ízületekre, a kedélyállapotra meg úgy általában mindenre. Ezen az sem segít, ha hetente kétszer végzünk valami testmozgást, megmutatjuk magunkat az edzőteremben, lemegyünk a parkba kocogni kicsit. A titok nyitja az állandó mozgásban rejlik. Aki napjában többször felkel, felugrál, jön-megy egy kicsit, az sokkal fittebbnek és aktívabbnak tekinthető. Szervezete lassabban öregszik, sokáig egészségesebb marad. Felépítésünk a folyamatos aktivitáshoz alkalmazkodott.

Azt sem mondom, hogy száműzzük a konyhából a krumpliszirmot, meg a hasonló ezmegazokat a poklok kénköves bugyraiba, ahová valók. Mindenki tegye a szívére a kezét, néha bizony jó egy kicsit bűnözni. Az eltiltás ebben az esetben is ellenállást vált ki, ami így vagy úgy, de megbosszulja magát, akár jóval később, felnőttkorban, amikor már nincs kontrollunk afölött, mit tesz a bevásárlókosárba gyermekünk.

Semmi olyasmiről nincs szó tehát, hogy gyökeres változást eszközöljünk: lehet, hogy tegnapig ez volt a rendszer, de mától más, és jobb ha megszokod, mert következetes vagyok és kemény. Valóban, lenne szívünk saját gyermekünkkel keménynek lennünk?

Nem. A helyzet kulcsa a rendszeresség, és a határok következetes betartása. Nálunk például kicsiny gyermekkor óta életben van egy szabály, miszerint az étkezéseknél az első pohár ital mindig víz. Ezt mi, felnőttek is betartjuk, hisz milyen szabály az olyan, amit nem tudunk a leghitelesebb módon, élő példával átadni? Így a szomjoltáshoz a víz kötődött, s legfeljebb amiatt kell némileg hadakoznunk, hogy pohárból igyon, ne csapból. Ha rendszeressé tesszük az egészséges ételeket, mint pl. a pirított csirkemellet salátával, a dinnyét, barackot és paradicsomot, akkor belefér mellé néha egy kis chips is. Ha rendszeressé válik a szaladgálás, fogócska, bújócska, a fára mászás, a leesés, a sírás, a gyógypuszi, az ölelés, a haverokkal való, napestig tartó lógás, akkor nem okoz gondot néha a számítógépezés se.

Egészséges felnőttet szeretnénk nevelni egészséges gyermekünkből.

Mindezek egész évben fontos dolgok, de nyáron különösen: csak és kizárólag a mi felelősségünk, hogy gyermekünk hogy tölti a napjait. Mozgassuk, hisz könnyebb ülni és egész nap a különböző méretű képernyőket bámulni. És izgalmasabb is, nem véletlen, hogy a nehezen elkerülhető unalomra "a számítógép a modern kor orvossága." Gyermekünk természetes közegében olyan lények élnek - no persze csak virtuálisan - amelyeket felnőttként elképzelni is nehéz. Hol vannak már Plútónia iguanodonjai és óriás hangyái, amikor félig gép és félig állat óriásszörnyek vágtáznak lélegzetelállító tájakon, amelyek az írott szöveg kötöttségei nélkül szabadon bebarangolhatók, és ezernyi titok s talány vár felfedezésre bennük? Amikor a haverokat nem kötik kötöttségek, és az ő életük az a mérce, amihez nekünk kell alkalmazkodni? Néha könnyebb gyermekünkre hagyni a dolgot, s elintézni annyival: nyár van. Hadd pihenjen és csináljon csak azt, amit akar, az iskolában úgyis kipréselik a lelkéből az utolsó kis szikrát is. Mi jó szülők, empatikusak vagyunk. Csak hát azt se szabad figyelmen kívül hagynunk, amit a régiek úgy mondtak: ép testben ép lélek. Felelős, gondos szülőként pedig jobb, ha nem felejtjük el: csak az örökmozgó gyerek az egészséges gyerek.

 

Tetszett a cikk? Mutasd meg ismerőseidnek, kattints a megosztás gombra:

 

Nagy Erika
oktatási szakértő

Cikk megosztása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .