Mire képes a Tantaki Német anyaga?

Egy igaz történet, mely minden szülőt örömmel töltene el!

 

Most kaptam egy kedves levelet az egyik vásárlónktól, aki az unokájának, Dominiknak szeretett volna segíteni németből, mivel év végén megbukott. Ezért vásárolta meg a Német kezdőknek című oktatóprogramot, amiből minden nap egy kicsit tanult az unoka.

Német kezdőknek DVD

Az eredmény nem maradt el!

Íme Móri Mama levele:

"Kedves Tantakisok Apraja-Nagyja !!!
Örömmel értesítem Önöket, hogy Unokám, Dominik a mai napon sikeres pótvizsgát tett németből !!! Ő hívott fel telefonon, és azt mondta, hogy megdicsérte a Tanár néni, mert azt mondta: Nem kegyelemből engedlek át, hanem azért mert látszik, hogy tanultál !!!

Nem tett fogadalmat, hogy ezután aztán......., de már mondta, hogy tovább folytatja az Önök által küldött oktatóprogramot.....

Azt tudom a programmal kapcsolatban elmondani, hogy először, amikor elkezdte, és a visszakérdező tesztet töltötte ki, még bele-bele szóltunk (és persze rosszul), de erről leszoktunk, és teljesen önállóan tanult vele, nekünk csak akkor szólt, amikor 80 % fölötti eredményt ért el, és a gép tovább engedte.

Nagy segítség volt, hogy egyedül tanulhatott, ugyanis én még oroszt tanultam, a bátyja, Roland pedig helyette tanult volna, és ugye a pótvizsgára egyedül kellett bemennie. 🙂

Nagyon jó a program, jól van felépítve, először elmagyarázza, aztán  visszakérdez, és addig nem engedi tovább, amíg nem teljesíti a szintet. Nagy öröm volt, amikor első esetben 96 %-os lett a tesztje - igaz, hogy harmadszorra -, de  megcsinálta.

Mi napi szinten 2 x 1 órát ültettük a gép elé ez ügyben, de az biztos, hogy először a kis buksiban kellett rendet rakni, mert amikor "kedv" nélkül csinálta persze, hogy nem ment.
Miután lefixáltuk, hogy miért is kell ezt csinálnia, onnantól kezdve Ő mondhatta meg, hogy mikor is legyen a 2 x 1 óra, és azt be is tartotta, tartottuk.
Nagyon szépen köszönjük azt, hogy kitalálták ezeket a segítő dvd-ket !!!!

Bele kukucskáltunk még a törtes matematikába is, nagyon jó !!!!! Biztosan segíteni fog év közben, ha csak ismétlés szinten is.

Az a véleményem, hogy nagyon jók a rajzok, a magyarázatok, szóval tökéletesen van felépítve, gratulálok a készítőknek !!!

nemet_szogyakorlo2  nemet_feladat

Azt gondolom Önök egy nagy űrt töltöttek ki, a mai rohanó világban elérik, hogy a gyermek a gép elé üljön, és tanuljon. Nem veszekszik, vitatkozik, kiabál vele senki és így is meg tudja tanulni, érteni a feladatot, és nagy sikerélménye van, amikor jól írja meg a tesztet !!!

Nagyon szépen köszönöm a segítségüket!!!! és megígérem, hogy terjeszteni fogom ismeretségi körömben az Önök termékeit, mert hasznosak, és nagyon jók !!!

További sok sikert, jó egészséget kívánok a munkájukhoz, higgyék el, sokat segítenek a gyerekeknek, és persze a szülőknek, nagyszülőknek
is!!!

Minden jót és szépet, üdvözlettel: Ruff Antalné (Móri Mama)"

-----------------------------------------------------

Amikor ilyen leveleket kapok, akkor érzem csak igazán, hogy igenis érdemes dolgozni, hiszen nagy segítséget tudunk nyújtani a szülőknek, nagyszülőknek.

Ha kíváncsi a Német kezdőknek oktatóanyagra, akkor ITT tudja kipróbálni és olvasni róla.

Baráti üdvözlettel,
Nagy Erika

Cikk megosztása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .