Kommunikációs problémák az iskolában 4. rész
Pedagógus és diák
Az eddigiekben – az általános bevezetés mellett – láthattuk, hogy milyen erősen befolyásolja a gyermek tanulási teljesítményét és motivációját önmagában az a tényező, hogy hol ül a tanórán. Ezáltal kirajzolódott az az elmélet is, mely szerint az elöl ülők jobb jegyeket szereznek és később is sikeresek lesznek, hiszen udvariasságból is figyelnek a pedagógusra. Most térjünk rá a konkrét kapcsolatokra, kezdve a tanár és a diák interakciójával!
Formális oktatási módnak nevezzük, amikor a padokat szabályos sorokba helyezzük és a padok egy irányba néznek – szemben velük a tanári asztal, valamint a tábla, vetítővászon. Az ilyen típusú osztálytermi elrendezés a frontális óravezetés eszköze. Ebben a helyzetben az oktató folyamatos kontaktust képes tartani a diákokkal. Ha az ültetést sem bízza a véletlenre, akkor bizony olyan eszközt tart a kezében, ami a nagyobb odafigyelést képes biztosítani. A kulcsszó pedig a szemkontaktus, de nem ez az egyetlen! A dicséret és büntetés, a kérdés és válasz, valamint önmagában a visszajelzés módja és minősége erősítheti és gyengítheti a tanárok és diákok között húzódó mindennapos kommunikációt.
Vajon mit tartanak fontosnak a diákok a hatékony tanári kommunikációban?
Több vizsgálatot is végeztek közel 900 diákkal annak érdekében, hogy kiderítsék, mely jellemzők különböztetik meg a hatékony és a nem hatékony pedagógust.
Nézzük, hogy mi határozza meg a hatékony tanár képét! A jelzők között szerepelt a megjelenés, vagyis a nebulók igényelték a tanári jólöltözöttséget, főként nőtanároknál. További tényezőként jelent meg az oktatási kommunikáció: kevésbé kedvelték a csak előadásra épülő tanórát, azonban ha ezen nem lehet változtatni, akkor a vázlat igénye merül fel – szinte minden életkorban.
A visszajelzések alapján a hatékony tanár segítséget ad a kötelező óratartáson kívül is, megalapozott ismeretei vannak, amiről képes is beszélni. De ez még nem minden!
- A diákokkal beszéljen, ne csak hozzájuk!
- Képes legyen a tanulói szintű kommunikációra, vagyis a megértésre törekedjen, ne csak az információk sorolására, amiben a fogalmak szemléltetésére alkalmazott példák is segíthetnek!
- Végül, de nem utolsó sorban az egyik legfontosabb, hogy a pedagógus érzékelje, hol tartanak a tanulók a tanulási folyamatban!
Az egyik legmeghatározóbb kommunikációs típus pedagógus és diák között a fegyelmezés. Ennek kapcsán is végeztek kutatásokat, melyek a jó fegyelmezési módot állították össze, vagyis a tanítási órák menetének megfelelő előkészítése mellett a tanulók figyelmének és érdeklődésének fenntartása is kulcstényező. Mivel általában sok gyermek jár egy osztályba – különböző háttérrel és képességekkel, sokszor nagy kihívás minden egyes tanuló tulajdonságaira hangsúlyt fektetni. A fegyelmezés szempontjából sok minden múlik azon, hogy az oktató folytonosan észleli-e az osztálytermi történéseket és be tud-e avatkozni, mielőtt probléma vagy konfliktus alakulna ki. Gyakori hiba olyan diákokat büntetni, akik nem voltak fegyelmezetlenek (pl. hiba pár tanuló összezörrenése miatt az egész osztályt büntetni dolgozatírással vagy egyéb fegyelmezési módszerekkel). Mi lehet akkor a megoldás? Mi a fegyelmezés titka és hogyan érdemes használni? Mit lehet tenni akkor, ha az iskolai és az otthoni fegyelmezés ütközik egymással? És még sorolhatnánk a kérdéseket.
Mind a tanuló és mind a tanár oldaláról megfogalmazódnak igények, elvárások, legyen szó tanulmányi teljesítményről vagy viselkedésről. Megfelelő odafigyeléssel többé-kevésbé sikeresen vehetőek az akadályok, azonban sokszor egyéb tényezők is hatnak a folyamatra: nem „csupán” a tanár és a diák vesz részt a kommunikációban, vagy rosszabb esetben a konfliktusban, hanem a háttérben meghúzódnak a tapasztalatok, az iskolai elvárások és a család hatása is!
A gyorsan változó modern világban még érdekesebb megfigyelni, hogy mennyiben változik meg kettejük kapcsolata, ha már nem a formális, hanem az informális terep, vagyis az internet környezete jelenti az alapot a kommunikáció bizonyos szintjeinek. Vajon megoldja a problémát az elektronikus tananyag vagy az elektronikus naplóvezetés? Mennyiben változik meg a tanár és diák, na és persze a szülő információcseréje, dicsérete, büntetése? Egyre több a kérdés, melyekre az egyéni tapasztalatok adhatnak válaszokat!
A Tantaki Oktatóprogramokat már több mint száz iskolában használják
eredményesen szerte az országban!
Próbálja ki Ön is gyermekével a DVD-ket ingyen:
KATTINTSON IDE>>