Ünnepi őrület – A karácsony embert próbáló percei

Ünnepi őrület – szalaggal megkötve!

Avagy a karácsony embert próbáló percei

 

A karácsonyi hangulatot már októberben érezhetjük a boltokban, hiszen az alapvető élelmiszerek mellett ledöbbenve állunk, ahogy ránk kacsintgatnak a szaloncukrok és a karácsonyfadíszek. Megkezdődik az ünnepi felkészülés, vagyis a csapból is karácsonyi dallam folyik, a termékek pedig akciós ígéreteikkel kápráztatnak el, mégis sokszor az utolsó pillanatokra marad az ajándékok és ünnepi kellékek beszerzése.

ünnepi1

A karácsony két napig tart, de hosszú „tréning idő” előzi meg, telis-tele bosszúsággal, ami még a legedzettebb karácsony-rajongót is próbára teszi. Végeláthatatlan listák és kérdések szövik át a család mindennapjait. Nézzük először az ünnepi menüt! Nem elég azon rágódni, hogy vajon a tradicionális karácsonyi étkek vagy valami újdonság kerüljön az asztalra, de az sem mindegy, hogy hány főre kell bővíteni a terítéket. A hozzávalók beszerzése pedig csak fokozza az őrületet! Még időben, ráadásul a bolti készlet erejéig mindent be kell vásárolni, hiszen a munkaszüneti nap a boltok elérhetetlenségét is jelenti, a szomszéd vicsora pedig kevésbé lesz kellemes emlék, ha a halászléhez szükséges paprikamennyiséget próbáljuk kisajtolni belőle szentestéhez készülődve.

 ünnepi2

Az emberek tömeges jelenléte pedig ilyenkor a legáltalánosabb jelenség. A boldog és békés ünnepeket nagy harcok előzik meg a zöldséges vagy a húspultnál, végül a kasszánál történő sorban állásnál. A pattanásig feszülő idegek pedig szinte tapinthatóak és hallhatóan reccsennek két bevásárlókosár összetalálkozásánál. Valljuk be, kedves vásárlók, ez türelemjáték a javából!

De nézzük tovább! A karácsony alapvető kelléke a fa beszerzése. Ilyenkor elengedhetetlen a család férfi tagjának vagy tagjainak segítsége, attól függően, hogy mekkora fenyő fér el a nappaliban. Természetesen széles választási paletta tárul elénk, így ilyenkor jön a kérdés: műfenyő legyen vagy lucfenyő? A gyerek magasságát ne érje el vagy súrolja a plafont? Ha a fa mérete már eldöntött, a talpba történő faragásának problémája veszi át a főszerepet. Ilyenkor a „Faragj még le belőle, apa, mert nem fér bele!” és a „Jajj, ez túlment, most ki kell tömnünk a tartót!” állapot között érdemes megállnunk. Nem is olyan egyszerű, ugye? Na, de mi kerül majd alá?

 ünnepi3

Ami talán még nagyobb fájdalmat okoz: az ajándékok beszerzése. A „Biztos, hogy örülni fog neki?” aggodalma és a „Remélem, még nem kapott ilyet!” gondolata beférkőzik a bolti polcok sorainak felkutatásánál.  Ilyenkor még nem is gondolunk arra, hogy a 3 hajszárító közül melyik kettő végzi a visszaváltás folyamatában. Az ajándékok pedig további típusokat is rejtenek magukban: vicces, hatékony, használható vagy használhatatlan, olcsó vagy drága – mind a kiválasztás egy őrületes szintje...a csomagolásról nem is beszélve, hiszen vannak, akik szépen és gondosan fosztják meg a kapott tárgyak ünnepi ruháját, mások a kíváncsiságtól fűtve tépik fel a sok időt igénylő, gondos csomagolást.

Ha elege van a sorban állásból és hasznos ajándékkal szeretne kedveskedni gyermekének, akkor megkímélhetjük a karácsonyi meglepetés idegtépő beszerzésétől – mindezt a karácsonyi akció fergeteges ajánlataival! Az idő azonban itt is véges, hiszen holnap délig van csupán ideje, hogy rendeljen. Azonban milyen csodás is lesz a gondolat: Huh, a gyerek ajándéka megvan!

Kattintson ide az akcióért, és lepje meg gyermekét egy igazán hasznos ajándékkal is!

Cikk megosztása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .